pakagáj

2013.10.26. szombat     

Ma úgy általánosan fel volt aljzva a holnapi hajós utazás miatt, ezért a szokott aktivitási szintje mintegy a másfélszeresére emelkedett.

2013.10.25. péntek        

Ma Mamával aludt. Nincs szabály, szabad akarat van.

Kinga a Kistesót is sok bölcsességre tanítja, például akár fürdetés közben is: „Dalma, az élet változik. Majd vonatozol vonaton, repülőzöl repülőn, taxizol taxin.”

Az igazság néha fáj, néha szimplán vicces mikor egy majdnemötéves kimondja: „Anya, böfiillatú a nyakad!” Na jó, nem mindenben furcsa az ízlése, az illatot és a szagot még keveri. Bár lehet, hogy a „böfi” amúgy is pozitív nála.

Nagyon kegyes volt ma, előzékenyen megkérdezte, hogy mennyi dolgom van éppen, mert ha sok, akkor hosszú mesét néz, ha kevés akkor rövidet, hogy a dolgomat el tudjam végezni. Aztán máskor (ebből persze azért tényleg lett mesenézés) nagy meglepetésemre több, mint egy órán keresztül rajzolgatott, színezgetett egyedül. Hihetetlen tőle. Az is, hogy egyedül és az is, hogy éppen a rajzolgatás köti le ilyen hosszan.

Szoktunk beszélgetni a dolgok anatómiai hátteréről, mert ugye kérdezi, így a zsibbadásról is, hogy nem jut vér meg hirtelen jut és akkor szúr… Ma, egy zsibbadás utáni szakaszban: „Épp most a vérkeringés megy.”

Amúgy ma is nagyot játszott Dalma fürdővizével, meglepetésemre ette az áfonyát és a müzlimet. Na jó, ez is édes, de nem az a csupacukorpluszkakaó amit ő szokott enni állandóan. Éljenek az új megkóstolt dolgok!

2013.10.22. kedd            

Ma volt az első nap, hogy Kingus kijelentette, hogy most már azért menne oviba. Nem is csodálom, majdnem egy hónapja itthon van, és hiába jó itthon, meg itt volt Nagyi most meg Mama, azért az más.

Amúgy pedig egészen apás bejegyzések következnek. Ma nagyot birkóztak meg játszottak együtt („Apa, hancúrozzunk!”). Volt, hogy Apa volt az ágy, Kinga meg ráhordott mindenféle ágyneműt és a kupac tetejére feküdt, máskor meg postaláda. Utóbbinál a már eleve a földön fekvő Apa kijelentette, hogy ő csak fekvő postaláda hajlandó lenni. Kinga egy ideig tiltakozott, milyen már az, de aztán beletörődött, hogy lehetnek kidőlt postaládák is, amik ugyanúgy el tudják látni a funkciójukat. Így aztán a fekvő Apa zsebeibe dugdosott nekem leveleket.

Még mindig úgy tűnik, hogy a nevelés minden irányba megy, nem csak a csípésrend szerint. A szituációt el lehet képzelni: „Apa, éppen beszéltem Mamához, te meg közbeszólsz!” Meg Apa piszkálása is egy kicsit sutyiban: Kinga: „Add oda a babát Apának!” J: „Miért szeretnéd, hogy odaadjam a babát Apának?” Kinga: „Hogy Apa féljen”. Hát igen, Apa még így a második gyereknél is tart tőle, hogy nem jól fogja és baja lesz. Kinga persze nem, ő büszkén tartja mindig.

Ígéretéhez híven ma is velünk aludt, de azért a saját ágyikójában. Apa arra ment lefeküdni, hogy Kinga az oldalán fekve az ágy biztonsági korlátja alatt kidugja mindkét kezét és mindkét lábát. Még álmában is örökmozgó. Apa persze visszadugdosta a kilógó végtagokat (ami tulajdonképpen csak ideig-óráig tart, utána úgyis kilógnak), nehogy ahogy Kinga fordul beakadjanak a résbe.

2013.10.20. vasárnap

Ma reggel rekordhosszan, 9:30-ig aludt Kinga! Hihetetlen!

A tegnapi zsúros édesség zacsiban volt pattogós cukor is. Tegnap Kinga azt mondta nekem, hogy két csomagot kapott és az egyiket már megette, és ez olyan, amitől ugrálni fog a nyelvünk. Na ez utóbbit nagyon sokszor elmondta és kínálgatta a cukrát Mamának, Apának, nekem. Szóval nem volt másik zacskó pattogós cukor, sem próba. Kiscsillag annyira be volt rezelve a nyelvugrálás gondolatától, hogy ki se merte bontani ezt a zacskót. Mikor mondtuk Apával, hogy nekünk is volt ilyen gyerekkorunkban, alaposan kifaggatott. Milyen volt a színe? (Szerintem rózsaszín, Apa és Mama nem emlékezett). Fáj-e amikor ugrál a nyelvünk? Én csak kóstoljam meg az övét, szívesen ad belőle, ha kérek. Aztán addig húztuk-halogattuk, meg Apa is ugratta, hogy nem tudta tovább palástolni (volt egy kis közjáték hogy eldugta és azt mondta aki először megtalálja az kóstolja meg először és hasonlók, de senki nem kereste pechjére), végképp kijelentette kerek perec, hogy először nekem kell megkóstolnom. Megszántam (na meg szeretem a pattogós cukrot, no), megtettem. Akkor aztán bátorságot gyűjtött és gyanakodva bár de megkóstolta. Először csak ici-picit. És csak apró darabokat, nehogy nagyon ugráljon a nyelve tőle. Aztán talán még kétszer evett egy kicsit, a többit nagy boldogan elosztogatta (az egész zacsiban kb egy kockacukor negyedényi cukor volt persze). Természetesen azt nyilatkozta, hogy vicces és finom, de engem nem győzött meg.

Kinga nagyon sokat rajzol, egészen szeptember óta, de októberben annyit de annyit, hogy követni sem bírom. Be akartam szkennelni az összes rajzát, de nem győzöm, csak gyűlik egy mappában. Ma Mamával csavarokat (!) rajzolt. Hogy honnan szedte az ötletet fogalmam sincs, a csavarok iránt eddig nem mutatott nagy érdeklődést. Ezek szerint kezdünk kinőni a póni-királylány-szülinapos háromszögből.

Első kistesó-etetés, cumisüvegből nagy büszkén. Kistesó az én ölemben, Kinga vigyorogva tartja az üveget és közben utasít, hogy fényképezzem le. Nem ugrottam hirtelen.

Ma volt az első sétánk is, két gyerekkel. Kistesó babakocsiban, amihez van testvérfellépő is. Na ennél nagyobb gyönyörűség Kingának nem is kell. Igaz, hogy egy kicsit kinőtt belőle és szerintem sehogy sem kényelmes, mert pont akkora hogy a babakocsi tolókája útban van és félre kell hajolnia, de nem számít. Nagyon nagy mulatság. Neki. Azért felefelé tolni kettőjüket kicsit izzadtam, lefelé meg győztem visszatartani.

Kinga nagyon megnőtt, és a belátásos tanulás számtalan iskolapéldáját prezentálja. Elbírja a nagyszékeket is, fülelni kell, mert nem jelzi a szándékát előre, csak hallani hogy dolgozik valamin, kiviszi a konyhába, felmászik a székre, mosogatópultra (frász kerülget, a mosogatóban szégyenletes módon szoktak leledzni mindenféle mosogatnivalók, törékenyek, élesek), feltérdel a mosogató mellett és leszedi a vitaminját, müzlijét, csokit. Most dicsérjem meg hogy milyen ügyes vagy pirítsak rá hogy inkább kérje? Csendben elmosogatom a késeket, biztos ami biztos.

Be kell vallanom, mutatkoznak nála az anyahiány jelei, nekem meg lelkiismeretfurdalásom van. Szegényem annyit vár rám, velem akar csinálni dolgokat, hízeleg, amikor meg végre kap figyelmet ragyog. Majd belejövünk.

Ma nagyon vicces volt számára, hogy a kistesó bandzsítani szokott. Kinga nem is tudta mit jelent az, hogy bandzsít, aztán megpróbálta utánozni, de nem tud bandzsítani! Soha nem gondoltam, hogy ez egy olyan dolog amit meg kell tanulni vagy legalább meg kell hozzá érni. Próbáltuk, hogy figyelje az ujjamat amit egyre közelebb viszek az orrához, de amint kényelmetlen közelre ért és el kellett volna kezdeni bandzsítani rám nézett a fejét mereven ugyanígy tartva, észre sem vette hogy már nem az ujjamat nézi. A saját ujját pedig még addig sem tudta követni. Akkor is nagyon vicces volt, kérdezte is mi lenne ha a kistesót ezekután úgy hívnánk, hogy „Bancsi” (a „dzs” ejtése nem az erőssége, mitől lenne).

Az evéseket, reggeli-ebéd-vacsora még mindig keveri, az időérzék nem tudom mikor alakul ki. A holnap emlegetésekor pontosítani kell, hogy az ez a nap után és a tegnap az ez a nap előtt.

2013.10.19. szombat     

Ma nagy társasági eseményen vett részt Kinga, egy ovistárs, Ida szülinapi zsúrján. Ennek megfelelően becsomagoltuk az általa választott csillogós tollakat és nyakláncot, utóbbinál több volt a cellux mint a csomag összes többi része. Felvette királylányos ruháját, fehér harisnyáját, kopogós topánját és megrendelt egy nagyon szép frizurát. Utóbbi téren még van hova fejlődnöm, főleg hogy mire kreáltam valamit előszedett még egy tucat csatot és hajgumit, hogy ezt is biggyesszem bele. Boldogan ellibegett, és persze egy édességes zacsival (az itteni szokásos köszönőajándék) és rengeteg mesélnivalóval tért haza. Persze a királylányruha és a topán fürdésig maradt rajta.

Ma Mamát is megtanította ujjon fonni, amin persze Mama is lehidalt.

Folytatódott a matricás album ragasztgatás és nézegetés. Amit Kinga nem ismert fel, arról megkérdezte, hogy mi. A flamingónál azt mondta, hogy az szerinte fiú (nagyon fontos mindenről eldönteni, hogy fiú, lány, anyuka vagy apuka). Kérdezte, hogy mi az? Apa: „Flamingó” Anya: „Fiú vagy lány is lehet.” Kinga: „Jó, de milyen fajhoz tartozik?”

2013.10.18. péntek       

Előző bejegyzéshez tartozik még, hogy a kistesóval kapcsolatban a várható Skype-körök alatt Kingus mindenkinek elmesélte, hogy a legfontosabb, hogy a Dalmának is hiúzfüle van, mint neki volt. Ezt szoktuk neki mondani, mivel Kinga füle is szőrös volt mikor született, a felső részen pedig csúcsba álltak a szőrök, mintha hiúz lenne, ami persze hamar elmúlt. Valamint Kinga nagyon boldog volt, mikor az egyik fürdetés után mondtam neki, hogy most már jó, mert emelhetek újra és lehet rám mászni meg belefér az ölembe. Másnap el is újságolta Nagyinak, hogy képzelje el most mér újra lehet Anyára mászni, no és persze sokat teszteli is (Anya, emelj fel), imádja azt játszani hogy ő is kisbaba akit cipelni kell és hasonlók. De azt az örömöt az arcán mikor mondtam neki hogy már lehet, ragyogó volt.

Ma olyanok történtek velünk, hogy megvolt az első éjszaka, amikor a két csajszi egy szobában aludt. Igazándiból az egész család, mind a négyen egy szobában aludtunk. Idill :) Kinga nem ébredt fel arra, mikor Dalma mozgolódott vagy sírt, csak reggel 6-kor. Kinga: „Anya?” J: „Tessék, itt vagyok.” K:”Mit akarsz?” J:”Hogy aludj, még éjszaka van.” Erre ő szófogadóan visszaaludt.

Délelőtt volt nálunk egy kőműves, aki kint dolgozott a külső ajtónk körül, és aki magyarul is beszél (magyar feleség, otthon a feleség magyarul beszél a gyerekekkel és éltek Magyarországon is). Kingus felvette legcsacsogóbb norvég óvodás stílusát és csak norvégul beszélt vele. Hiába mondta a srác, hogy beszél ő magyarul, Kingus nem váltott át. Érdekes, hogy amint elkezd norvégul beszélni, mintha egy teljesen másvalaki, vagy egy más személyiség jelentkezne. Annyira erős az ovi-stílus, hogy nyoma sincs annak, ami felnőtteknél inkább tükörfordítás lenne. Gondolom, hogy ez a jó, ettől lehet igazán norvégos amit ő mond és magyaros amit én mondok norvégul.

Ma megtudtam egy s mást az idő relativitásáról:  Kinga: „Az egy perc az sok.” Anya: „Nem. Mondjuk egy perc, amíg megiszod a kakaódat.” Kinga: „Neem, az egy perc az sok. Balder mondta. És ő tudja a legjobban. Ő faragta.”

Fejek, a pohár alján gyűlni kezd a tej félhold alakban. Kinga: „Már jöttél egy holdnyit”

Ma hallottuk először Kingától, hogy „egyedül akarok lenni” Kicsit korán kezdődik a kamaszkor…

Matricás albumot ragasztottak Apával, és Apa teljesen paffá vált, hogy Kinga felismeri a kanalasgémet, az ürgét, valamint a lába alapján is a vaddisznót. Kérdezte, hogy én tanítottam-e  neki a kanalasgémet. Tanítani biztos nem. Beszélhettünk róla, nem tudom.  Az én lányom :)

2013.10.08. kedd      

A mézeskenyér-korszakot felváltotta a müzli. Ez csokis karikákat jelent, amit a gyártók mint szuperegészségeset adnak el, valójában tele cukorral. Nagy áttörést tapasztalhattunk céklaevés terén (megkóstolta az általunk közösen szedett és általam savanyúnak eltett céklát, és kért még, kétszer), valamint ízlett a csicseriborsó leves! Álmomban nem gondoltam, hogy Kinga egyáltalán megkóstolja. És megkóstolta a nyers cukkínit is! Szerintem ez Nagyi hatása is, hogy nem én egyedül eszem a zöldségeket. Spec az utóbbi napokban Kinga többféle zöldséget evett, mint Apa. Dünnyögök is Apának emiatt eleget. A kedvenc játékforma mostanában a szerepjáték, lehetőleg Nagyi mint szamár vagy ló (ezeknek azért többnyire próbál ellenállni), mindenkinek van gyereke, lehetőleg kisbaba és nagylány is. Festünk arcokat, egymást és papíron is, meseolvasás berekedésig, és a leginkább kifektetős nevettetős a Barbies-kártyával fekete péterezés. Ezt már tudja követni, és gurul a nevetéstől ha a fekete péter, jelen esetben egy csivava kutya gazdát cserél. A csivavát el is neveztem gonosz csivavának, de Kinga megsajnálta és a lelkemre kötötte, hogy ne tekintsem gonosznak, mert ő inkább szegény mint gonosz. Továbbra is a kihúzott kanapén alszik Nagyival, és mióta megfordultak, hogy a fejük ne a puha alacsony részen legyen hanem kényelmesen, magyarán kifelé, azóta éjjelente kétszer-háromszor vissza kell pakolni az ágyra a földön lévő előre odakészített nagy halom paplanról. Hihetetlen, hogy este alig bír elaludni, fél10-10 körül, aztán még éjjel forgolódik ahelyett, hogy moccanás nélkül aludna. Oviba továbbra sem vágyik, viszont a Skype-on simán profin felhív bárkit, ami kb 5 klikk a megfelelő helyre. Leteszteltük, eperből még mindig gyakorlatilag nem bírtunk annyit elérakni amennyit ne bírt volna megenni. Amikor Nagyi az asztalnálk várta valamelyik nap, hogy az utolsó ember is befejezze az evést, Kinga mélyen a szemébe nézve megkérdezte: Nagyi! Miért ülsz itt, mikor ott van a sok játék a szobámban?

2013.10.05. szombat

Nagyi hétfőn hajnalban megérkezett hozzánk. Azóta Kinga hozzá van nőve. Sikongat, huncutkodik, alig alszik, csak rohan. Egyszóval nagyon boldog és ezerrel pörög. Szerencsére legalább reggelente egyre tovább alszik, hétfőn még sötétben felkelt, úgy várta (vasárnap vacsinál azt mondtam, hogy nem eszik sokat, hogy az ez utáni napon hamarabb tudjon felkelni), tegnap már fél 9-ig aludt. Most reggel 7 van, remélem nem ébresztem fel a pötyögéssel, este 10-kor aludt el, hihetetlen. Persze Nagyival alszik a kihúzható kanapén, a saját ágya szóba se jöhet. Reggel tucatnyi reggeli mese, este ugyanannyi esti. Napközben kézműveskedés, labdázás, esetleg séta, meseolvasás, mesenézés, bábszínházazás, állatsimogató, pónik és barbik nagy kedvencek. Tegnap tortát is sütöttünk (mármint Nagyi és Kinga), boldog dekorálás, nyalakodás. Persze a héten nem ment oviba, mondtam ha akar mehet, azt mondta hogy nem akar.  Kedvenc poénok elsütése (pl. „Azért jó a hó, mert nincs benne giliszta”), itt-ott szeleburdiságból eredő sérülések (jobb szem, bal szem, buksi…), sértődés hogy ő nem is fáradt, és ő már nagy és nem kell mondani hogy mossa meg a kezét. Az orrfolyásból szerencsére nem lett komolyabb, de még mindig kell törölgetni. Elővettük az orrszívó porszívót (kistesónál ugye előbb-utóbb aktuális lesz), na az félelmetes volt. Sose szerette, most persze izgatta is meg kerülte is, nagyon tartott tőle hogy rajta is kipróbáljuk élesben. Addig még oké, hogy rajtam kipróbáljuk, meg ő a kezével, meg kikapcsolt állapotban bedugja az orrába, de amúgy jaj inkább bebújt Nagyi ölébe és befogta az orrát és idegesen nevetett. A manuális orrszívó (ami nem igazán volt hatásos annó Kingánál, de biztos ami biztos kettő is van most, Dalmára készülve) viszont nagyon megnyerte a tetszését. Hogyne, lehet bele vizet tölteni, spriccelni (na ezt csak lehetne ha Anya nem lenne olyan szigorú).  Számára nagy újdonság, amit mindenkinek elmesél telefonba, skype-on, hogy van nyomtatónk, amivel lehet színezőt nyomtatni (másra nem is használtuk eddig), és színezi is őket villámgyorsan, hogy választhassa a következőt. Nagyit kitanította, hogy hogy működik („nem lehet húzni a lapot, csak megvárni amíg kijön”). Na és az is szuper, hogy beszkenneljük a rajzait és az megjelenik a képernyőn. Amúgy tényleg ügyesen rajzol, főleg koronás figurákat (ami lehet királylány/királyfi vagy szülinapos), de rajzolt önarcképet, asztalnál ülő fütyülő rajzoló emberkét (nagy pocakkal hehe, és teljesen klassz hangjegyekkel, csak sasoltam). Most felébredt, mehetek készíteni az első kakaót. 7:33, nem túl sok alvás.

2013.09.27. péntek

Orrfolyósan, náthásan ébredt Kinga, kicsi szívem hajnali 4:50-kor. Ivott, pisilt, aztán forgolódtunk, ő a saját ágyában én a magaméban. Fél óra múlva úgy döntöttem, hogy ha eddig nem szólt, akkor talán mégis elaludt, kiosonok olvasni. Rögtön jött, hogy „Anyaaaa”. Akkor újabb fél óra forgolódás, ő az ágyában én mellette a kanapén. Aztán 6-kor feladtam, kisvillany felkapcs, magnóba meseCD, én olvas. Mikor lejárt a CD is felkeltünk, Kinga megnézett 3 Micimackót, közben reggeliztünk (jó étvággyal, mézes kenyér, minden ragadt utána, jó kis folyós magyar méz, csupa kaland mézcsurgatóval, mézes teával). Mire ezzel is megvoltunk (és úgy éreztem, hogy már biztos eltelt a fél nap pedig csak fél 11 volt), Kingában felhalmozódott az energia és a fáradtság egyszerre, úgyhogy a nap további része ugrálásban, balesetekben és csivitelésben gazdagon telt. Bár hozzá kell tenni, Kinga mint kiderült profi a számítógép egerének használatában, és az egyszervolt.hu játékaiban szívesen válogat teljesen egyedül. Arról tudom, hogy jó oldal, úgyhogy azzal szórakoztatta magát, míg én ebéd után kidőltem szunyálni. Aztán az volt még nagyon vicces neki, hogy pötyögött betűket a word-ben, én meg megpróbáltam a halandzsát elolvasni. Úgy nevette majd bepisilt tőle. A leggyakoribb kombináció feltűnően a „wertzuiopőú” volt. Amúgy szerencsére nincs komoly baja, az étvágy rendben, szeme nem nagyon betegnézésű, láza nincs, de az orra az folyik. Sokat incselkedett Apával („emelj fel” hangzik a csikizésre hívás). Kidekorálta a kartondobozból készített bábszínházat, amit hetek után ma sikerült bevonnom egyszínű papírral. Kapott a bábszínház egy templomtornyot, a Maszkabálból egy mérges gomba jelmezt és valami barna foltot ami nem tudom mi. Kinga reggel sóhajtozott, hogy mikor bújik már ki a kistesó, mondtam, hogy próbálja meg megbeszélni vele. Ami ma meglepett, hogy hallgattunk zenét, a Narnia krónikáiét, és pont arra gondoltam, hogy egy kicsit szomorkás, Kinga meg éppen elmerülten játszott egy babával azt hittem teljesen mindegy, hogy mi megy a háttérben úgysem figyel, erre felnézett, és közölte, hogy ez a zene egy kicsit szomorú, mert olyan lassú.

Amúgy tegnap sütőtököt és almát sütöttünk (nagyon lelkesen, de a kóstolásnál nagyon nem jutott tovább Kinga „finom és nem kérek még”), és tökmagot pirítottunk (ez viszont nagyon ízlett). Voltunk a héten egy magyar családnál két gyerekkel játszani, és Kinga életében először evett lekváros palacsintát. Azóta szereti. Egyébként ők voltak azok, akik felajánlották, hogy el tudják hozni Kingust az oviból ha kell (többször találkoztunk már velük csak éppen nem mostanában), de már nem lesz rá szükség, most már itthon lesz Kinga hetekig. Érdekes, hogy felajánlották félig viccesen, hogy Kinga akár ott is aludhat náluk, amit persze én nem vettem komolyan, de mikor felvetettem Kingának akkor nagyon megijedt, és azóta többször felhozta, hogy jó, akkor esetleg ők mennek érte valamikor az oviba, de nem alszik náluk csak addig marad ott amíg Apa elvisz engem a kórházba. És mikor látogatóba mentünk akkor is vagy 1,5 óra kellett, míg nélkülem is játszott. Ahhoz képest, hogy ha baráthoz megy meg otthon mennyire önállóan otthagy, rám se hederít és többször kifejtette, hogy jó lenne a Balderéknál aludni, az idegen környezet és a kevésbé ismert személyek már teljesen más.

2013.09.01. vasárnap

Ma nagyon nyugisan keltünk, persze mesével, a hétvége tiszteletére többel is. Sajna Kinga orra nagyon folyik. Érdekes, hogy tegnapra álmodtam azt, hogy hazahozták az oviból mert annyira benáthásodott, pedig akkor még nem is igazán volt előjele a mainak (és nem mintha az ovit zavarná holmi nátha a valóságban). Skype futólag Nagyival (persze meseolvastatással), aztán indulás futóversenyre, kivételesen nem Apával tájfutóra, hanem kettesben csajok sima futóversenyre a halastó körül (300 méter). Kinga fizette be magát, a nevét már nem nagyon merte elárulni, de nagyon büszke volt, életében először rajtszáma is volt. A rajtban jónéhány kisgyerek (2-6 éves korosztály tömegrajtra felsorakoztatva) izgult, sírdogált, izgatottan melegített, Kinga hanyagul zsebre vágott kézzel, csillogó szemmel lesegetett. Lefutotta, nem teljes erőbedobással, de lelkesen (ez így sokkal jobb kombináció), kapott érmet (mint mindenki), szörpöt, és már kérte is a lelki szemei előtt úszó (és valós orrával érezhető) vaffelt (ő fizette ki). Aztán választott még színezőt, és repetázott a szörpből, még kétszer. Vaffelt is benyomott volna még, de az nem járt a nevezéshez és nem finanszíroztam többet. Futkározás a tóparton, aztán haza. Megjegyezte, hogy fáj a szíve, mert a Micut elütötték. Ennek egy hónapja volt, akkor mikor megtudtuk úgy tűnt nem nagyon bolygatja fel a veszteség, de azóta is sokszor emlegeti. Itthon írtunk ki CD-ket neki, zenét, mesét, nagyon tetszett neki a dolog, és nagyon lelkesen és kitartóan színezgetett az új színezőben. Mostanában amúgy is sokkal többet rajzol, mióta elkezdődött az ovi különösen. Nemhiába, iskolaelőtti csoportban van, most már vannak náluk amolyan foglalkozásfélék is. Érdekes módon az egyik kedvenc mese a rátóti csikótojás. Szerintem még mindig nem érti a csikótojás csattanót, de mindegy. A másik kedvenc meg a Kis gyufaáruslány, amitől mindig összeszorul a szívem. Amúgy sokat hancúroztunk, amennyire lehet szeret az ölembe mászni, odabújni a pocakhoz és pajkos szemmel kérdezni, hogy a kistesó most odadugja-e a popsiját őhozzá. Persze. Zenéltünk, énekeltünk, csiklandoztunk, zsákbamacskáztunk, olvastunk. Mamáékkal való Skype-olás közben eljátszotta, hogy császármetszéssel kiszedi belőlem a babát. Igaza van Vekerdy Tamásnak, hogy a szabad játék a legfontosabb az élmények, információk feldolgozásában gyerekeknél. Kis paprikáskrumpli-, nagy palacsintaevés, persze kakaós. Már majdnem evett lekvárosat, de meggondolta magát. Hihetetlen, hogy alig kap levegőt az orrán és mégis egész nap tud nevetni és huncutkodni. És mint megtudtam én tökéletes vagyok neki J Mint ahogy ő is nekem. Apa meg egy kicsit féltékeny, mert ő kimaradt ebből.

2013.08.31. szombat

Reggel láttunk egy jávorszarvast a nagyszoba ablakából. Délelőtt-délután nálunk volt Balder, az ovis barát egész sokat. Az arcfestős krétákat jó előre elérhetetlen helyre tettem, de a meztelenre vetkőzés nem maradt el, bár most csak Kinga volt ezügyben lelkes. Játszottak mindenfélét, Kinga leginkább pónikkal akart volna, Balder matchboxokat hozott inkább magával, de megegyeztek gond nélkül. Volt egy pár hónap mosolyszünet náluk, de most újra szent a béke. Persze a mintegy 7 órás együttlét nem volt elég, Kinga este is sóhajtozott, hogy bárcsak még mindig itt lenne Balder.

Aztán utána még elmentünk az erdőbe, gombászni, sziklára mászni, a zöld sátorhoz. Kinga mesteri fényképeket készített mindenről, mert minden „nézd milyen érdekes”. Bevallottan kicsit fél a vadállatoktól, tartok tőle, hogy ez az én rossz hatásom, a hormonok okozta túlpara és testi kiszolgáltatottság, hogy mihez kezdek ha üldözőbe vesz minket egy jávorszarvas. Nem tudom. Spokat segített, hogy találtunk mókusrágta mogyoróhéjakat és megegyeztünk, hogy legközelebb hozunk valami ennivalót az állatoknak. Az állatok etetése mindig bejön Kingának. Egyébként Kingus még mindig kenterbe vág minigombák meglátásában.

Egyébként rekordsokáig, fél kilencig aludtunk és megbeszéltük, hogy császár-metszéskor (nem, én nem szoktam szóba hozni, mert nem parázok tőle és nem tartom valószínűnek így nem is foglalkoztat) nem egy baba méretű kerek lyukat vágnak az anyuka hasába, hanem elég egy kis vágás.

Ami Kingának nem ízlik, az szerinte kávéízű (szerintem sose kóstolta még), így járt a tejjel hígított  joghurtja is reggel, kávé ízű lett. Nem tudom, miért szereti az ennivalókat vízzel vagy tejjel felönteni. Mindegy. Mert gyerek. És mindent ki kell próbálni.

Kinga: Anya, mit bámulsz?

Anya: A madarakat.

K.: És? Mik azok?

A.: Nem tudom.

K.: Akkor minek bámulod?

2012. május 29. kedd    

Kingus a motozásomra magától ébredt ma. Megitta a reggeli kakaót, mindkettőt, aztán nagy nehezen felkelt. Persze a nadrágot fordítva vette fel, mint 10 esetből 9-szer, mindegy, egyedül (bár 10 percbe és legalább 50 anyahívásba került). A pólót ráhúzta a hálóingre, így összességében több energiába és időbe került az „egyedül” öltözés, mintha simán én öltöztetem. Sebaj, hosszútávon gondolkodunk. Az oviba szokás szerint rohant, de azért megvolt a reggeli anyaolvasztás is, hozzádörgölőzött jó alaposan a kezemhez búcsúzáskor, amolyan igazi cica módjára.

Fogalmam sincs mit csinált az oviban (na jó, sejtésem azért van), de a ruhája porzott mikor érte mentem, még a bugyija is szürke volt. Mondta, hogy a Noor homokot akart a bugyijába önteni, de ő mondta, hogy azt nem lehet. Nagyon megdicsértem, még ha hiszem is meg nem is, hogy leállított egy ilyen mókát. Míg Apára vártunk megnéztük a kecskéket. A boltban elszántan rallizott a gyerek bevásárló kocsival, volt esze annak aki kitalálta.

Otthon tejfölös kenyér evés, kertben takarón olvasás, mondókázás, éneklés, biciklizés a játszira. Két kerék plusz kettő pót. Inkább én tolom, de a lefelét nagyon élvezi. A játszin kint voltak a „közösségi” homokozós játékok, és talált valahonnan egy fél vödör sarat, amiből azonnal „kakaót” készített. Volt ott két norvég kisgyerek is, akart is velük barátkozni de több idő kellett volna, hogy feloldódjon.

Hazaérve bableves evés. Na jó, ez túlzás, Kinga pacivá minősítette magát, és kijelentette, hogy „Nem kell bab, csak lev. Nyihaha. Paci vagyok, nem eszek babót. A pacik nem szeretik a babót.” Mivel elég határozottan állítottam, hogy van amelyik szereti, egy kicsit elgondolkodott: „Amelyik azt mondja igen, az eszik babot. Amelyik azt mondja nyihaha, az nem eszik babot. Én azt mondtam nyihaha.” Szerintem zseniálisan érti a halmazokat. Minden görög török… Amikor egyszer felmászott a székre (vacsora alatt vagy háromszor), akkor felhorzsolta az oldalát egy kicsit (mikor nincs bőrhiány, csak a háromszorosára dagad). Ebbe majdnem belehalt. „Holnap nem is leszek egész nap az oviban, mert nagyon fáj.” Félig lehunyt szemmel, mártírarccal folytatta az evést, de csakis azért, mert azt mondtam, hogy a bableves leve nagyon nagyon gyorsítja a gyógyulást. Azét kicsit gyanakodva egyszer rákérdezett, hogy biztos?

Persze estére iszonyúan elfáradt. Sírva fakadt, hogy nem akar aludni, hogy annyira fáj az oldala, hogy nehogy meleg legyen a zuhanyvíz, hogy ez borzasztó meleg és megégette a lábát, hogy fázik, hogy most az ágyba akar menni, hogy annyira szereti a Nagyit és most rögtön induljunk hozzá. Persze nyekkenés nélkül elaludt a szokott idő előtt, 20.10-kor.

2012. január 26. csütörtök

Az elmúlt 10 napban Kingus síelt, kacagott, hisztizett, gyurmázott, festett, dúdolt, énekelt, rajzolt, kecskét etetett, jávorszarvast látott, és megtanulta kimondani (hellyel-közzel) az ell hangot. Megszerette a pizzát, és nem hajlandó borsót enni. Norvégul tanít, és annyira nagylány már, hogy meg sem kell kóstolnia az ételt ahhoz, hogy tudja, nem jó.

Szóval a „síelést” egy kölcsönkapott gyerek sífutó léccel (illetve egy párral) műveltük. Fogalmam sem volt, hogy ezt hogyan kellene csinálni, mivel még sohasem volt a lábamon síléc. Így, mivel botot nem kaptunk kölcsön, Kingus belémkapaszkodva próbált lépegetni-síelni vele. Óriásiakat kacagott. Persze a szűz hóban akart menni inkább, mint a rendes, jobban járható (gondolom) letaposott úton. A legjobb számára az volt, amikor súlypont hátra (hátradőlt, mivel úgyis tartom), a lába meg ettől előresiklott. És nem zavarta, ha esett, sőt, az volt a legjobb. Az is jó volt, mikor az egyik léccel a másikra keresztbe ráállt. Én majd’ frászt kaptam néha, hogy hogy áll a bokája, de láthatóan meg se kottyant. Több mint egy órán keresztül ügyeskedett. És mondhatom, szerintem tényleg jól csinálta, egész jól haladgatott (ha éppen nem esett le a lábáról a léc), és viszonylag tudta párhuzamosan csúsztatni a lábát. Nekem mindenem megfájdult a végére, úgyhogy lazításképpen elmentünk utána szánkózni, mert ha már szép idő van… Utólag kiderült, hogy ez még nagy neki, azért esik le a lábáról, de sajnos kisebbet nem nagyon van esély kapnunk, úgyhogy ezzel fogunk botladozni, és gyerekeknek bot nélkül kell amúgyis gyakorolni, mert úgy fejlődik jól az egyensúly érzékük.

Amint mentünk szánkózni, pedig láttunk egy, majd még egy jávorszarvast! Bambán ácsorogtak az úttól mintegy 20 méterre. És nem is kellett csöndben maradni és óvakodni. Láthatóan nem féltek tőlünk. Nagyon nagy élmény volt, főleg nekem. Mondtam Kingusnak, hogy nézze nem látszik a farka. Ő konstatálta, hogy biztos nagyon öregek azért nincs farkuk. Mikor mondtam, hogy valószínűleg egy tehén és a borja, akkor mint egy kisgyereknek elmagyarázta, a kezeivel gesztikulálva, hangsúlyosan artikulálva, mélyen a szemembe nézve, hogy a kisbocit hívják borjúnak, és ez szarvas nem boci. És később mikor Apa kérdezte, hogy volt-e agancsa, akkor gondolkodás nélkül állította, hogy igen. Pedig nem.

Sokat mesélünk változatlanul. Néha Kingus is segít, a múltkor mondta, hogy „a herceg elkölcsönözte Hófehérkét a törpéktől”.  Már nézünk is mesét, mostanában a Nouky, Paco, Lola a nagy kedvenc.

A héten két reggel korábban mentem dolgozni, így Kingus Apával ébredt (persze előre mondtuk neki hogy ez lesz és nem lepődött meg). Apával minden más. Velem, ha felébred, akkor csak úgy alszik vissza ha én is ott „alszom” vele egy szobában. Apával megissza a kakaót és visszaalszik (ha tud) egyedül. Most nem volt teljes a siker, negyed óra múlva minden előzetes hívogatás, nyűgösködés nélkül megjelent Apa ágyánál cumistól, paplanostól, párnástól, jött aludni. Aztán persze ott sem ment. Délután az oviból hazafelé jövet megjegyezte, hogy Apa ágyánál nem voltak tündérkék. Biztos azért, mert ő, mármint Kingus sokat rosszalkodott. Persze azonnal magamból kikelve a lelkére kötöttem, hogy mindenki rosszalkodik, ő sem többet mint más, és a tündérkék mindenkihez mennek.

A pizzaevés meg úgy esett, hogy, klasszikus eset, az oviban pizza volt az ebéd. És Kingus, bár előtte meg sem kóstolta, azóta szereti. És tényleg, az egyik boltban éppen pizzát lehetett kóstolni, és Kingus megette mindet és még kért. Így vettünk, hátha ezután ő is eszik majd velünk.

Kicsim, úgy tűnik, folyékonyan beszéli az ovis norvégot. Az egyik este, amíg a szokásos időhúzós tornagyakorlatokat végezte fogmosás helyett, egyszer csak megszólalt, sőleszkáp (hűtőszekrény). Máskor csak úgy váratlanul: „A fát úgy hívják, hogy tre”. Ma mondta, hogy a bagoly az ügle, és gyurmázott egy ujjat (szerintem véletlenül lett olyan formája, de tényleg egy darab ujjnak nézett ki), és közölte, hogy tommelfink (igazából tommelfinger a hüvelykujj, de nekem így is állam zuhant). És tegnapelőtt hallottam tőle az első (majdnem) tiszta ’l’ hangot a gűl szóban (norvégul sárga). Jó, nem minden koncentrálás nélkül, simán ejti, de egyértelmű l. Nagyon büszke vagyok rá. Először azt hittem, ez a képesség gűlspecifikus mert más szóban nem ment, de ma kiderült, hogy az „ül”-tartalmú szavakban megy (pl megsül, süllő), és az „el” is jól alakul (szellő).

Az oviban mostanában sokat énekelnek, meg is jegyezte Alf, a másik csoport óvóbácsija, hogy Kingus nagyon gyorsan tanulja meg a dalok dallamát. Szerintem a szövegét is, persze csak a magyarokon tudom lemérni. És egy hete már dúdolgat is. Előtte csak szöveggel énekelt, de mostanság megy a csukott szájas verzió is. És nagyon jól felismerhető dallammal. Ma az altatásnál először eldúdolta, majd elénekelte a „nagytorkút” (enópékú…), majd valami vonatosat. Aztán ezt megunván én kezdtem altatódalokat énekelni, de a Cifra palota második menetében megkérdezte, hogy mit mond a zebra, úgyhogy csöndet rendeltem el alvási szándékomra hivatkozva, és már mélyen hortyogott is.

A fontos események közé tartozik még, hogy Kingus Apával az utóbbi két napban a kecskékhez jött elém ovi után, ahol is félénken de simogattak kecskéket, és etették is őket egy kevés szénával. Úgyhogy itthon sokat játszunk mostanában kecskéset valamilyen formában, és a legkedveltebb eleme a kecske megetetése. Kingus minden lehetségessel próbálkozik, és szentül meg van győződve, hogy a szénánál jobban csak a virslit szeretik.

2012. január 16. hétfő

Vettünk egy szánkót Kingusnak. Amolyan műanyagvilágba illő, sima kis csúszós lapot pici ülőkével. Élveztük a megmaradt havat. Kingus imád szánkózni. Azt is élvezi, ha csak úgy egyszerűen húzom, és a lecsúszást is. Találtunk egy príma kis szánkózóhelyet félnapi járóföldön belül. Út, viszonylag széles, egyenes szakasszal, enyhe dőlésszöggel. Kétoldalt fenyők, ágaik a szánkózó gyermek szemmagassága fölött. Nem számoltam, hogy hányszor csúszott Kigs, az tuti, hogy nem miatta hagytuk abba, hanem mert a szánkó mellett futás kimerítő sport nekem (azért azt nem akartam, hogy belecsússzon az árokba, meg valljuk be, kezdetben kicsit tartott tőle, kellettem biztonságnak). Rituálisan ettünk egy banánt első alkalommal amikor voltunk, így azóta is mindig kell, hogy csomagoljak hamit.

A hétvégén szánkóztunk szombaton és vasárnap is. Vasárnap továbbá kirándulni is voltunk. Itt nem messze, de egy új helyen. Kb 2,1 km-es sétát tettünk egy kávézóig (ahol nem volt benti mosdó, csak kinti budi). Ott Kingus akkurátusan benyomott egy vaffelt (szigorúan lekvár nélkül) és pillanatok alatt megivott egy jó adag narancslét. Visszafelé úton mondta, hogy vegyem fel, mert annyira fáradt. Mondtam, hogy akkor jobb lesz kihagyni a szánkózást amit kért, és inkább pihenni otthon. Rögtön rávágta, hogy „nem vagyok fáradt”. Persze a hazafelé úton, a semmi közepén, a mínusznéhány fokban rájött a kakilás és a pisilés (igen, az udvari budi használatán felül, két egymástól független alkalommal), ami így, anorák, nadrág, harisnya, bugyi rétegekkel nem kis kihívás volt. A túrát egyébként nagyon-nagyon élvezte, beszélgettünk róla hogy régen éltek itt farkasok, Apa gyúrta a hógolyókat, megcsúszkáltunk a jeges úton, láttunk sok kutyát, lovakat. És vagy millió kérdést megválaszoltam. Igen, mi sem ússzuk meg a miért-korszakot. „Boldog” vagyok tőle, mert tudom, hogy ez a dolgok rendje, ez mutatja, hogy normálisan fejlődik pszichológiailag. De persze Apát nem kérdezi, hogy miért van tél, miért éltek itt farkasok, most miért nem, miért félnek az embertől, miért esznek állatot, miért élnek erdőben…. Utána igen, elmentünk szánkózni, és estére olyan fáradság-hisztiket levágott, hogy ilyen rég volt. És este 7-kor már aludt, ébredés nélkül reggelig, amikor mosolygósan üdvözölt :)

Kingus elromlott. Nem akar mesét nézni. Nem tudom hogy történhetett, de semmit. Mióta visszajöttünk bármikor kérdezzük, hogy akar-e mesét nézni, nem. Igaz, szigorú elveim voltak, max 2*20 perc egy nap, de valljuk meg őszintén, azért kényelmes is volt, mikor egy 20 percre tudtam valamit egy huzamban csinálni. Furcsa helyzet, mikor a szülők akarják szelíden rábeszélni a gyermeket, hogy ugyan már, egy kis mesét talán nincs-e kedved, bármit amit szeretnél. Olvasni bezzeg annál többet olvasunk. Mostanában a Rút kiskacsa a kedvenc, és Panka és Csiribí kalandjai (Tündérzene). A Hamupipőkét valami miatt nem tudja kimondani, „Hamupityőke” vagy „Hamukikőke”. Szombaton a krumplileveses tányérja fölé hajolva elmerengett, majd megkérdezte, mi az, hogy „a tó tükre”. No meg rajzoltunk is persze a hétvégén, például lovat, aztán a következő kérés csikó (a lovak, őzek, kecskék és a legtöbb állat csak anya-gyerek párostul lehet ábrázolva), aztán a tojás. Mondom jó. De rajzoljak bele kiscsikót. Hát igen, a rátóti csikótojás című mese ugyebár. Vicces a helyzet hogy egysezr olvastam és ez bezzeg megmaradt benne szemben a neveddakezedaszádba kéréssel, és ugyanakkor felmerül, hogy mikor kezd bele a biológus anyuka a felvilágosításba, amikor már nem bírja szó nélkül hagyni a helytelen információ esetleges bevésődését. A csikónál még csöndben maradtam, amúgy is felvilágosult család vagyunk, a babákat nem gólya hozza, hanem kibújnak az anyuka pocakjából és együtt díszítjük a karácsonyfát. Azért biztos, ami biztos, rajzoltam néhány tojást kiscsirkével és kiskacsával. Gondoltam, ezzel helyrebillen az egyensúly. Aztán mikor áttértünk a medvére és ahhoz is medvetojást rendelt, akkor már nem bírtam, „elbeszélgettünk” róla, hogy a kismacik is az anyukájuk pocakjában. És mit csinálnak ott. És kezdődött a kedvenc játék, „Anya, mit csináltam/mondtam, amikor baba voltam”. Amikor bent voltál, akkor tornáztál, forogtál, rugdostál, bokszoltál, csuklottál, mosolyogtál, integettél, odabújtál a kezemhez, megnyugodtál ha a Micimackót énekeltem. Anya, és még mit? És persze mindent el kellett játszani, takaró alá bújva, mert mondtam, hogy Ibi néni azon nevetett, hogy hullámzik a hasam, mikor tornázott odabent. Csalódott volt, hogy a csuklást nem tudja eljátszani, de még a takaró alatt mosolygást is kipróbálta. És mélységesen fel volt háborodva, mikor Apa azt hitte, hogy ez a játsszuk el, hogy a baba vagyok játék átmehet holmi csiklandozósba. És jön a kérdések hada, és mit mondtam, én meg alig emlékszem már, csak hebegek-habogok, azután „hősiesen” elkezdek kitalálni babahangokat és szavakat, amiket nyilván tényleg mondott néhányszor.

Amúgy vannak nagyon anyás periódusai, amikor csak velem, és aludjak mellett, ne csak amíg elaszik. „Apa alhat egyedül”. Kicsit folyt az orra a múlt hét második felében, néhány éjjel rosszabbul aludt, volt, hogy négyszer is megébredt éjjel. A szobájában lévő kanapé elég rövid, és persze nem úgy készülök, hogy majd alszom rajta ezért nem húzzuk ki, de mindig elalszom, úgyhogy mint a harmonika alszom és reggelre alig bírok mozdulni. Mindegy, ez legyen a legnagyobb gondunk.   

Az oviban úgy tűnik szerencsére elmúlt az évkezdéses nemakarokittmaradni, a múlt héten és ma is szívesen ment, és alig lehetett hazarángatni onnan. Az óvó nénik nagyon élvezik, hogy Kingát mindig biztatom, hogy búcsúzzon el tőlük, ami nagy ölelések és cuppanós nyálas puszik adásával jár. Hétvégén azt mondta, hogy az óvó nénikhez is oda szokott dörgölőzni, odabújni, mint hozzám. Egyik szemem sír, a másik nevet. Lényeg, hogy jól érzi ott magát. Nem vagyunk féltékenyek. Nagyon.

A mamuszt következetesen „magnüsz”-nek hívja, ami a csoporttársa neve, és nem lehet lebeszélni róla :)

2012.01.11. szerda

A kertben még áll a hóember a hókutyával és a hócicával (utóbbira nem vagyok büszke, így kissé ráhavazva tipikus kúpnak néz ki). Mint tegnap Kingustól „megtudtuk”, a havat úgy hívják, hogy sznő. Az oviból hazafelé megegyeztünk, hogy szánkózni fogunk, együtt. Bár Kingus aggódva leszögezte, hogy én nem férek bele, csak ő, így nem tudunk együtt. Mondtam, hogy sebaj, majd én húzom-tolom, ő beleül, és együtt nevetünk. Kingus rávágta, hogy az sem lesz jó, mert Apa húzza, Anya tolja. Nekem úgy is megfelelt volna, ha csöppem nem alszik el szokásához híven az autóban. Gondoltam felébreszteni úgysem tudom mikor hazaérünk, valóban mint a zsák úgy feküdt míg kihámoztam az ezer rétegből, ám amint betettem az ágyba felpattant, hogy akkor mi most szánkózunk. Rendben, de nekem még át kell öltöznöm. Akkor ő addig alszik amíg öltözök, mondta szívemcsücske. Alvás nem lett, én meg szokás szerint képtelen voltam eldönteni, hogy inkább az alvás felé csendesítsem, vagy az ébredés felé pörgessem. Végül átöltöztem, és se nem aludt, se nem mentünk ki, hanem itt bent kisütöttük együtt a halrudacskákat. Mesebeli okos lány, aludt is meg nem is. A sütés közben megevett Kingus 4 kekszet, egy fél almát, aztán 4 halrudacskát, a szokásos módon, magában. Utána azt mondta, hogy elég volt. Ha minden étkezésre így enne (kalóriatartalmilag és minőségileg), akkor elégedett lennék.

Az estébe belefért még, hogy segített nekem kötni (ő is az ujjára tekerte a fonalat, amitől az adrenalinszintem kissé megugrott, mert épp a végére értem a munkámnak), néztünk fényképeket (változatlanul az egyik kedvenc időtöltés), beterítettük a lakást 2mm-es fonaldarabokkal (még mindig imád vágni), közösen begyújtottunk és babáztunk. Utóbbi meglepő, nem az a babázós típus, de az oviban sok ráragadt, mert vannak egy év körüliek is. Én voltam a baba anyukája, Kingus az apukája. Persze a legjobb a böfiztetés, szegény baba borzasztó sok levegőt nyelt, amit Kingus mindig nagyon gondosan kipüfölt belőle (én meg lelkiismeretesen szolgáltattam a hangeffekteket). Pelenkáztunk, nagyon büdöseket, többször, a baba hol nagy nehezen elaludt hol felkelt, és a legváratlanabb pillanatokban kellett hozzá rohanni, mert sírni kezdett. Háromfogásos menüt kapott, és alapos fürdetést. És a baba elrontotta a babakocsit, amit Kingus a babakocsi vízzel való leöntésének eljátszásával sikeresen megjavított, és a lelkemre kötötte, hogy a baba legközelebb csak akkor használhatja, ha vigyáz rá. Mondtam, hogy átadom az üzenetet.

Az elalvás persze kb 2 perc alatt történt. Most nem kellett tündéreket várni, mint valamelyik este, amikor nem akart aludni menni. Akkor megbeszéltük, hogy a tündérkék, ha azt látják, hogy egy gyerek elaludt, akkor odaszállnak az ágya szélére és énekelnek neki, ezért nagy cselesen úgy teszünk, mintha aludnánk és meglessük őket. A tettetés a tervnek megfelelően túl jól sikerült (kb 20 másodperc múlva már hortyogott), bár reggel Kingus első mondata az volt, hogy „A tündérkék nem jelentek meg”. Kicsit féltem, hogy itt hazudozok neki és meddig tudom hitelesen előadni a mesét, de többször nem kellett bevetni.

És ma elfogyott mind a három paprikaszeletke, amit az oviba pakoltam! Éljen minden egyes falat nyers zöldség! További jó hír, hogy különös módon a reggeli két hajgumi és öt hajcsat (gondosan kiválasztva a mintegy 40 elemű készletből) közel eredeti konfigurációban megmaradt estig, el nem tudom képzelni, hogy történhetett.

2011.11.20. vasárnap     

Szombaton Oslóban voltunk. Kingus az ajtóban toporgott, hogy mikor indulunk már. Nem mintha konkrétan tudta volna, hogy mi vár rá, de Oslo az biztos izgalmas hely. Az is volt. Magyarokkal találkoztunk a Csincsele gyerekprogramon. Mondókáztunk, énekeltünk, mesét hallgattunk, Télapót készítettünk, játszottunk. Nekem nagyon jó volt mindenhol magyart hallani, nem családtagokkal is magyarul beszélni. Szerintem Kingust annyira ez nem hatotta meg. Hébe-hóba énekelgetett, és a legjobb számára az lehetett, hogy valaki hozott norvég mézeskalácsot „pepperkake”-t, amit mindenhol lehet kapni a boltokban. Kekszféleség, ropogtatni lehet, hát Kingust nem kellett nagyon kínálgatni. Tanultunk új Mikulásváró dalt is, az egyik sora „minden kicsi jó gyerek szívrepesre vár”. Mint ma kiderült számomra, Kingus szerint ennek semmi értelme, úgyhogy az ő olvasatában: „minden kicsi jó gyerek szívre festve vár”. És úgy nézett rám, mint aki sajnálkozik hibbantságom okán, hogy ilyen zagyvaságokat beszélek, mint szívre pesve.

Csincsele után átmentünk az IKEA-ba. Kingus már régóta szemez a gyerekjátszóval, aminek az egyik fele egy olyan terem, ahol kb 40 cm vastagon puha, színes szivacslabdák vannak, kb teniszlabda méretűek. És a jelek szerint nagyon jól lehet benne feküdni, gázolni, beleugrani… Az alsó korhatár 3 év. Lecsaltuk a hátralevő 1 hetet, kivártuk a sort, és Kingus csillogó szemmel nekiindult az új világ felfedezésének. Az újdonság azonban kissé félelmetesnek is bizonyult, úgyhogy kezdetben a lépcsőn ülve, mint mikor először ment bele a Balcsiba, beledugta a lábfejét, feljebb ment. Ücsörgött, lejjebb, megint lábfej, vissza. Le már egészen sípcsont középig. Nagy szemekkel figyelés. A többi gyerek kicsit dobálózott a labdákkal. Ezt Kingus is meg tudta tenni anélkül, hogy bele kelljen mennie, de szerencsétlenül pont homlokon dobott egy nála sokkal határozottabb kislányt, aki meglepődött, és úgy kimeresztette a szemét, hogy még én is megijedtem. Kingusnak ez sok volt, így a vonzás és félelem mezsgyéjén, az első szociális kontaktus teremtő kísérletekor, úgyhogy sírva kijött. Aztán megnyugodott, mondtam hogy csak meglepődött a kislány, és Kingus visszament. Szép lassan feloldódott, és belemerészkedett. Nagyon élvezte. Persze időnként vigyorogva ellenőrizte, hogy ott vagyok-e még és nekem is ennyire tetszik-e. Tündéri volt. Csúszdázott, belefeküdt. Elvileg egy órát lehet ott egy gyerek a megőrzőben, és majdnem annyit bent is volt. Ami kicsalta, az Apa üdítős pohara, szívószállal. Az sem volt gond, hogy „szúrós”. Ha az újdonság varázsának szele egyszer megcsap… És szombaton annyit evett, mint máskor 3 nap alatt. És bár délután 5 óra körül értünk vissza, furcsa módon nem aludt el hazafelé. És este is kellettem a szobába. A készített Mikulást kiraktuk az ablakba, hogy a Télapó tudja, hogy ide kell jönni.

Ma meg nem tudom, talán a tegnapi sok izgalom jött ki rajta, de mint akit megszállt az ördög. Ha máskor dinamitszerű, most dupladinamit. Kifejezetten rosszalkodott, nem csak próbálgatva a határait, hanem butaságokat, gyerekdolgokat csinálva. Kinga, azt ne tépd le. Csakazértis. Kinga, azt a pocsolyát már hagyd ki. És bár a cumit egész nap nem kérte, valami mindig volt a szájában. A keze, a kupak, a sál, a fonal, a nyaklánc, mindegy. Neki sem lehetett könnyű annyit hallgatni, hogy ne tedd, miért csináltad. De jó is volt, együtt főztünk, sütöttünk tortát és mondhatom nagyon ügyesen tud segíteni, ha akar (Kinga, lassan, mondom lassan keverd, mert rádfröccsen és meleg. Kinga, még ne állj fel a székre, várj, mindjárt megyek, mondom várj, mondom várj) Persze csalódott volt, hogy a torta megevésével holnapig várni kell, én tökéletesen megértem. És kirándultunk, és pocsolyában másztunk, és lovacskásat játszottunk, és volt hogy egész sokat elolvasgatott egyedül. A nemrég született Ármin kapcsán szóba került, hogy miért született és hasonlók. Kingus nagyon felvilágosult, ma egy karkötő nőtt a pocijában (bedugta a pulóvere alá). És nagyon büszke voltam, tesztelni akartam a kiejtését, kértem mondja sisegő füzike, ő elgondolkodott egy pillanatra, aztán folytatva a játékát közölte, hogy az egy madár. Láttunk zuzmót is, mondtam hogy ez a zuzmó, mondta hogy szarvaszuzmó. Mondtam, hogy a rénszarvaszuzmó kicsit más, de sebaj. Aztán egy virágnál úgy döntött, hogy az olyan mint az elefánt, úgyhogy elneveztük elefántvirágnak. És ma teljesen egyedül vetkőzött le fürcsi előtt, egy fikarcnyi segítségre sem volt szüksége. És azt is egyedül szokta eldönteni, hogy a reggeli (az ő szavaival még mindig minden étkezés vacsora) virslis tészta legyen. Úgyhogy péntek óta napi 2-3 virslit eszik. A Futrinka utca hatása, ami manapság az új kedvenc.

2011.11.17. csütörtök    

Szerencsére a lábfájás elmúlt. Néha mondja, hogy au, de meglehet, hogy ez már csak utózönge némi extra figyelemért. Ügyesen kíméli a bal lábát, ha leül, leguggol, akkor a jobbat hajlítja először, a balt csak annyira amennyire kell.

Valamelyik nap Apa ölében ült a számítógépnél, talán „kardozósat” néztek (A Heroes nevű játékot imádja Kinga, már kicsiben felismeri, hogy melyik sárkány melyik, valami varázslós figura varázslatát kérte mindig régebben, újabban meg „kardozósat”. Többet ért hozzá, mint én, az tuti.) És egyszer csak váratlanul megszólalt: „Kell még egy gyerek.” Aztán, mint aki elvégezte feladatát, leficergett Apa öléből és ment dominózni.

Tegnap reggel, mint általában, megint nem akart felkelni (ki akar egyáltalán), és a keltés szövege hétvégenként valami olyan szokott lenni, hogy sütünk palacsintát, vagy főzünk virslit, de ugye hétköznap erre nincs idő. Eszembe jutott, hogy a bölcsiben ilyenkor már intenzíven készültek a Mikulásra. Úgyhogy az ablakon kinézve mondtam, hogy szerintem a Mikulás már elkezdte a készülődést, mert lassan tél lesz, és már biztos mocorog. Na, Kigs erre egy lendülettel kiugrott az ágyból. „Látod a szárnyát?” Kérdezte. Őszinte voltam, nem látom. Így is felvillanyozta a télapó gondolata, úgyhogy öltözködés közben boldogan énekelte velem a télapó-váró dalokat.

2011.11.15. kedd             

Az úgy kezdődött, hogy a szőnyeg visszaütött. Vasárnap este Kingus térdelés közben egyszer csak nagyon elkezdett sírni, levegőt is alig vett. Hallottam is valami kattanást. Fájt neki szegénynek a bal térde. Szívem majd megszakadt. Aztán este még sokszor sírva fakadt miatta, keservesen, mikor a lábát behajlította. Használta, ráállt, futott, amúgy jókedvű volt, csak a térdelés, guggolás, lábhajlítás nem ment. Kapott rá fáslit, ez nagyon-nagyon tetszett neki. Mindjárt körül is kérdezte a témát, hogy akkor Manyiéknak is van ugye, és akkor Lili unokatesó lába sem fog már fájni, mert az övét is „összekötözik”.  Persze semmi nem látszott kívülről, se piros, se duzzadt, masszírozható, terhelhető. Tanakodás, hogy mutassuk-e meg orvosnak másnap. Reggel bár jobban nézett ki, mert nem minden hajlításnál nyilallt bele a fájdalom, de úgy döntöttünk, hogy orvos. Apával el is mentek a házi orvoshoz, akinél az asszisztens megvizsgálta, nem látott rajta semmit, Kinga éppen nem üvöltött levegő nélkül, úgyhogy mindjárt adott is csütörtökre időpontot, hogy akkor menjenek vissza. Na jó, elégedettek nem voltunk, de mit volt mit tenni, Kinga oviba, óvónéniknek részletesen ecsetelve a helyzetet. Pár óra múlva telefon, menjünk érte, nagyon fáj a lába. Az oviban ajánlottak ortopédust, hozzá elvileg házi orvosi beutalóval, időpontra, de mivel nahát mégis, azért fogadták. Nem láttak rajta semmit, forgatták össze-vissza minden végtagját, Kinga kacagta. Vettek vért (nevette, igaz csak pár csepp kellett) hátha fertőzés miatt fáj, de fertőzésnek nyoma sincs. Jól van, nem lát semmit. Kingust futtatták, semmi nyoma fájdalomnak, fejvakarás. Aztán játék közben egyszer csak éktelen sírás. Akkor menjen röntgenre. Át a kórházba, ahol az orvos tiszta „Szia, Kinga!”-val köszönt (2 év a debreceni egyetemen :)), azonnal mindent megcsináltak, megnéztek. Forgatták össze-vissza a lábát, kacagta. Röntgenen semmi elváltozás. Jó hír, de akkor most mi van? Menjünk vissza, ha 2-3 nap múlva nem lesz jobb. Lehet, hogy valami elmozdult a helyéről és még nem ment vissza, vagy ki tudja. Szerencsére azóta rohamosan javul. Tegnap még utána egy párszor sírva fakadt. Ma már egyszer sem, időnként halkan megjegyezte, hogy au. És ragaszkodik a fáslihoz. Kapott egyet az egyik doktortól, úgyhogy van neki sajátja. A lába egészen buci lesz tőle, mert nem igazán gyerekméret. Sírva fakadt, mikor mondtam, hogy talán éjszakára nincs rá szükség. Az ő lábát „össze kell kötözni”. Persze a történethez hozzátartozik még némi matrica és hűtőmágnes a doktoroktól és csoki, ölelgetés és társaik a többi fölnőttől. Kingus pedig talán az egyetlen nem hipochonder gyerek, akinél a „Ha jó leszel, elmegyünk doktor bácsihoz” motiváló lenne, ha így elhangzana. Amúgy pedig kis dinamitként fájós láb ide vagy oda, az elmúlt napokban ugyanúgy betöltötte az egész lakást, testileg (szerintem elektron módon egyszerre több helyen is tud lenni), mert bárhol hagytam mindenhol már előttem ott volt, és hangilag (kacagás, akarok vagy nem akarok, anyaaaa) egyaránt.

Méretek: 94 cm! Legutóbb (igaz, majd egy éve) még csak 86 cm volt, a normál szórásban benne van. Lába 24-es, nincs mérlegünk, úgyhogy nem tudom hány kiló.

Szókincs, beszéd: már nem azt mondja a zsip-zsup kenderzsupban, hogy kibobjuk, hanem rendesen, kidobjuk. Még mindig nem használja „az” határozott névelőt (ld a autó). Agya szivacsként szívja magába a kifejezéseket, és aktívan próbálgatja is. Pl egyszer énekeltük el az Egyszer egy királyfit, és két nap múlva énekelgette, hogy „denemazértjöttemhogyénittleüljek”. A múltkor, mikor megdicsértem hogy evés után milyen szépen segít óvatosan kihordani a dolgokat a konyhába közölte, hogy „tüstént tudtam”, hogy ki kell hozni. Rendszeresen „megkéri Apa kezét”, „álomba szenderül” és társai. Az igeragozás nehéz, tudja helyett „tudi” mondja helyett „mondi” gyakran.

Humorérzék: rohamosan fejlődik, bár azért néha rákérdez, hogy ez most tényleg vicces volt-e, vagy csak ő gondolja. A múltkor fürcsi utáni hancúrkor én mondtam, hogy csak az enyém (anya azért csak titkon szeretné egy kicsit tulajdonolni, nem nagyon), apa meg, hogy ő inkább kiviszi a piacra és eladja. Én persze nem adtam, Apa húzta, én vontam, Kinga kacagta. Aztán utána azért Kigs kissé félénken megkérdezte, hogy Apa ugye viccelt. Kezdi kapizsgálni a rajzfilmek olyan humorát, mikor valaki elesik (mire nevelnek a rajzfilmek), de azért érzékenyen követi, hogy az illetőnek is nevethetnékje van-e, ha élőben történik.

Olvasás: már eleve, hogy ezt írom! A Kinga-betűt már régóta tudja, ugyebár a billentyűzet a mindennapi élet része, egyszer mutattuk, tudja. A múltkor a ruhámon lévő felirat b betűjére mutat, „Ez a Bereket-betű”. Bereket az egyik ovis társa. Azt hittem hanyatt vágódok. Honnan ragadt rá? Aztán meggyanúsítottam, hogy persze a Nagyi-betűt és a Mama-betűt nem tudja. És de. Simán rábök a billentyűzeten. Meg szokta kérdezni, hogy melyik az Anya-betű és az Apa-betű, de láthatóan elbizonytalanítja, hogy az egy.

Művészi készségek: Festéskor nem elég, hogy színeket használ, de egy képen belül is többet, pl a virág szára zöld a szirma lila, sőt, még „foltos” képeket is fest, vagyis egy alakzaton belül is variálja. Ez nagyon nagy szó, több hónapnyi lilakorszak után. Rajzolni nem nagyon rajzol, de kört, vagyis zárt vonalat (krumpli) nagyon jól tud, és a csigavonal is alakulóban. Össze tud kötni két képet, pl a méhecskét a virággal. Szereti a lap szélét körberajzolni, óvatosan, lassan, precízen. Újabban elkezdtünk ceruzával is színezni, eddig nem nagyon mutatott hajlandóságot. Vágni kitartóan és ügyesen vág. Csíkot, sőt alakzatot. Legutóbb pl hattyút, szekrényt, kutyuscsónakot, követ, tükröt. Tényleg ezek voltak egymás után, kreativitás rendben. Némi tervező vénát is látok, a kutyuscsónak (alakja némileg kutyára hasonlított) alját bevagdosta, hogy ott be tudjon folyni a víz a csónak alá. Logikus, különben hogy menne alá? Szeret ragasztgatni és kitartóan műveli. Sütit profin tud szaggatni, bármikor képes lenne azt csinálni. Kiflit készítettünk tegnap, elsőre vette, hogy melyik végénél kezdve hogyan haladva kell feltekerni. Azóta kiflit akar még sütni. Tud papírcsíkokból karikát ragasztani és láncmódon összefűzni. Nem semmi szerintem! Augusztusban még se a vágás nem ment ennyire, se a ragasztás, hát még az, hogy csepp formájúra hajtogatta a csíkokat, nem karikába. Le vagyok nyűgözve.

Mozgás: állandóan. Minél fáradtabb, annál inkább. Ha vágogat, olvasunk, sütizünk vagy mesét néz, akkor tud ülni, egyébként lovacska, kirándulásszervező, táncos…

Szocialitás: idegenekre kicsit visszahúzódós elsőre, előttük nem szeret szerepelni. Az oviban nagyon sok gyerekkel jól eljátszik, minden gondozónénit szeret. Mindent együtt kell csinálni.

Önállóság: egyedül mos fogat, megy WC-re. Csak a csap megnyitásában kell segíteni, amúgy ki is küld („Anya, ne aggódjál, menjél nyugodtan mosogatni, majd szólok”). Néha, ha elfeledkezem magamról, rámszól, hogy „Anya, tegyél le, van saját lábam”. Olyan gyorsan megnőnek. Öltözködni tud egyedül, de nagyon  lassú, nem szoktam kivárni. Egyedül keni össze magát az étellel, egyedül lefetyel. Elalváshoz jobb, ha én is ott vagyok, ha csak Apával van akkor megy egyedül.

2011.11.09. szerda

Kingussal átestünk az elmúlt hónapban egy óvodai mélyponton, 3 napig üvöltött az oviban, hogy nem akar maradni. Ez állítólag általános, nagyobb gyerekeknél nem a beszoktatás elején, hanem később jelentkezik egy ilyen. Elmúlt, boldogan rohan be. Túlvagyunk egy megfázásos valamin, két napos enyhe lázzal, kiütésekkel. Robi elvitte doktor bácsihoz, akit főnököm ajánlott. Valószínűleg ő az egyetlen orvos Norvégiában, aki nem beszél angolul, de kedves, aranyos, telefonon fordíttatott a fiával. Kingus kapott az asszisztensnőtől lepkés hajcsatot, a doktor bácsitól meg egy krémet a piros foltokra. Csalódott lehetett, mert egészen addig boldogan mondogatta, hogy ő bárányhimlős. Voltam továbbá pár napig külföldön, így megvolt az első (második, harmadik, negyedik) Apával kettesben töltött este. És mondhatom, mikor visszaértem semmi sírós nyakba borulás. Éjjel jöttem meg, Kigs éjjel felkelt pisilni, engem hívott, elvégeztük amit el kellett, aztán aludt tovább. Reggel engem hívott, és ugyanúgy nyivákolt hogy még aludni akar és ugyanúgy csinált minden reggeli szertartásféleséget, mint előtte. Kiderült persze, hogy Apával teljesen más volt, leszoktak az otthoni reggeliről (az oviban evett, tévedés ne essék), mindig időre felkelt, elkészültek, minden nyivákolás nélkül, egyedül mosott fogat, egyedül aludt el, nem volt felveszlek és úgy viszlek a fürdőbe, és nagyon boldogan megvoltak. Helyes. Az egyedül fogmosást és az oviban reggelizést velem is sikerült tartani, a felvevés változott J, anyai szív könnyebben lágyul és több ölelésre vágyik.

Az oviban nagyon szeretik őt a gyerekek úgy látom. Ha már ott vannak a többiek mikor megyünk, akkor Noor és Bereket kirohannak az ajtóhoz, „Kinga, Kinga, Kinga” és ott sikítozva toporognak, hogy megjött. Annyit rohangászik Noorral egész nap, hogy Bente óvó néni mondta, hogy biztos jól alszik éjjelente, mert ha ő ennyit rohangálna  meg se mozdulna egész éjjel. Nos. Többnyire hazafelé elalszik az autóban, annyira fáradt. Persze az oviban alvás azóta sem fordult elő.Vettünk neki még két pár csizmát, mert itt tényleg kint vannak a gyerekek esőben, sárban. Van is hozzá jó ruhájuk, már kezdünk alkalmazkodni mi is. Kingus mint a kismalac úgy néz ki délutánra, kedvenc időtöltés a pocsolyába ugrálás („Apa, ma nem ugráltam annyit pocsolyába” placcs placcs placcs), esetleg a sárban hempergőzés. A feje búbján is szokott sárpötty lenni.

Egyre többet ért, és már használja is. Néhány szót. Tegnap este elmondta hogy négy, öt, hat, hét, persze norvégul. A köszönömöt néha norvégul mondja itthon is, és Nagyi szívfájdalmára egyszer norvégul köszönt el tőle. Aggodalomra semmi ok, továbbra is el tudja mondani az öreg néne őzikéjét és társait, a magyar szókincse is fejlődik.

És imádnivaló. A múltkor Bente óvó néni két napig sajnálkozott, hogy Kingus valahol az oviban levette a kardigánját játék közben, és azóta sem találja, pedig tűvé tette érte az ovit. Mindenhol kereste, de a gyerekek ugye bármelyik sarokba, vödörbe, dobozba begyömöszelhették. Megnyugtattam, hogy sebaj. Megyek ellenőrizni, hogy van-e bent elég váltóruha, kihúzom Kingus fiókját, hát ott csücsül benne a kardigán gondosan begyűrve a helyén. Hát ilyen. Melege volt, levette, helyére rakta. Bente összecsapta a kezét, hogy micsoda gyerek ő. Hát ilyen. Én meg összepuszilgattam J

2011.09.05. szerda

Hát, a nadrágról kiderült, hogy van az oviban egy hátsó rész, magas fűvel, és Kingus kis szudáni barátnőjével arra jött rá, hogy milyen jó is a vizes fűben négykézláb mászni, és végigmászták a füvet. A ruha megszáradt, semmi gond.

Amúgy minden rendben. Éppen tegnap gondoltam, hogy talán kezd hozzászokni a délbeni nemalváshoz, mert este is simán ment minden, rögtön elaludt és nem volt semmi hiszti vagy szájlekonyulás. De ma megállapítottam, hogy korai volt az öröm. Hazafelé az autóban elaludt, este 6-kor keltettem (vagy 1,5 órát aludt), gondoltam akkor nem 8-kor, hanem 9-kor fektetem. Vidám is volt, boldogan hordozta Pongót a szájában (csurom lucsok lett szerencsétlen plüssállat), miközben egyik székről a másikra mászott. Aztán fürcsi előtt jött egy fáradságroham. Azt követelte, hogy ugrálólabdázzunk, amire mondtam hogy majd holnap (már volt utolsó és utolsóutáni labdázás). Erre sikítófrászban tört ki, hogy fél az ugrálólabdától (3 másodperce még ő hozta hozzám). Apa eltávolította a bűnös labdát, akkor Kingus azért ordított hogy folyik az orra (fáradtságsírásnál mostanában ez a másik momentum ami nagyon kiakasztja még ha nem is folyik éppen). Aztán sikerült abbahagyni és nagyon megdicsértem, hogy abba tudta hagyni, nagyon boldog volt, mint eső után kisüt a nap mosolygott, csevegett, táncolt. Ez van.

Emellett tegnap majd’ megettem. Robi mondta, hogy reggel az oviban (Apa szokott vele maradni egy kicsit amíg Kigs azt nem mondja hogy már mehet), reggeli után elkezdett „olvasni”, egy állatos képeskönyvet nézegetni. Elmondott magában egy csomó mondókát, énekelgetett, aztán egy őzikeképnél elkezdte az Öreg néne őzikéjét, és hibátlanul elmondta az első két versszakot. Én tudom, most már Robi is, hogy mire képes J Hazafelé az autóban, hogy erről beszélgettünk, bemutatta, és számomra az volt a leghihetetlenebb (amellett, hogy Mátraaljántól szorgos hangyáig elszavalta), hogy olyan hanglejtéssel mondta, mint egy profi mesemondó. Mindezt a saját örömére. A gyerekek (vagy csak Kingus?) csodálatosak.

Ma egy kicsit sírt az oviban, ugyanis mikor a kicsik a csoportjában lefeküdtek délben, ő ki akart menni játszani a nagyokkal. Az óvónénik kiengedték, és nem vették észre, hogy a nagyok még bent vannak a házban. Egy idő után Kingus sírva jött, hogy nincsenek kint a gyerekek. Hát csöppet sem szociális, úgy látomJ Aztán persze kijöttek a többiek is és volt nagy játék. Amikor Robi meg érte ment délután, akkor a lépcsőn ült Lise mellett (óvónéni, nagyon szereti láthatóan), és amint meglátta az apját mint a villám felmászott a fára, bemutatni tudását. Remélem, ma nekem is megmutatja, megígérte J